Építészek vagyunk és látványtervezők. Szenvedélyünk a képalkotás. Látványtervezőként szakmai kötelességünk is. Állandóan figyelünk, és állandóan álmodunk. És tudjuk, hogyan mutassuk meg másoknak azt a világot, ami csak a mi fejünkben létezik. Amit a digitális képalkotásról tudni lehet - megtanultuk. Amit még mások sem tudnak róla - már elkezdtük kitalálni. A kép mindenünk. Benyomás egy elképzelt világról. Pixelek sokasága állandó mozgásban. És mi korlátlalnul parancsolunk a pixeleknek.

info

Ügyfelünk saját fejlesztésű raktár-irodaközpontjában kívánja kialakítani saját székhelyét. A ZOA-t azzal az igénnyel kereste meg, hogy a tervezett cégközpont belső megjelenése és kialakítása biztosítsa az ott dolgozók jó munkakörülményeit és az odalátogató ügyfelek megfelelő kiszolgálását. A hatékonyan működő épületgépészeti-építőipari vállalkozás viszonylag kis helyen, de mindenképpen igényesen kívánta megoldani ezeket a feladatokat.

Megbízó: Econix | Belsőépítészeti koncepció és látványterv: ZOA

info

Büszkék vagyunk arra, hogy Nagy Sándor oldalán részt vehettünk ezen a pályázaton – elkészíthettük ezeket a látványterveket – és az igen előkelő 3. helyen végezhettünk a 60 indulóból. Sándor még egyszer gratulálunk a tervedhez!

info

Ennek a projektnek a legnehezebb részfeladata a realisztikus 3d növényzet meglalkotása volt, amire a beruházás jellegénél fogva különös hangsúlyt helyezett a beruházó. Azt gondoljuk, hogy a tervezővel és a kerttervezővel folytatott aktív együttműködés meghozta a várt eredményt, és sikerült igazán élethű és barátságos környezetet alkotnunk. Persze mindezt nem tudtuk volna ilyen minőségben megcsinálni, ha nem alkalmazunk speciálisan ehhez a helyszínhez írt scripteket a modellező programban, amelyekkel nagy mennyiségű repetitív munkát tudtunk kiváltani. A munka eredményeként állóképek születtek, és három -a fentihez hasonló- vr panoráma.

Projektoldal: Völgy Liget | Építész: Gábor & Svejkovszky Építésziroda

info

Az R-ház kiviteli terveinek készítését 2010. márciuásban kezdtük el. A ház jelenleg épül. Várható befejezés: 2011. július.

Építész: Boldis Betti, Bauer Polla és ZOA | Látványterv: ZOA

info

Az Evermotion 3d portál és az AAndres bútorgyátró közös látványterv pályázatothirdetett. Ez a kép nem szerzett díjat, de ilyen fantasztikus mezőnyben még azt sem bánjuk, ha alulmaradunk.

Pályázat ismertetése: Evermotion | Belsőépítészet és látványterv: Medve Tamás @ ZOA

info

Projektoldal: Rózsadomb Villapark | Építész: Virág Csaba

info

Látványterv a budapesti Március 15. téren álló Piarista Gimnázium felújításáról.

Projekt oldal: Piarista Gimnázium | Megbízó és Tervező: M-Teampannon

info

Kis üzletközpont koncepciótervének bemutatásához készítettük ezt a látványtervet. A homlokzatra kerülő áttört acéllemezt az építészekkel közös soklépcsős iteráció keretében dolgoztuk ki.

Tervező: Tiba Építészstúdió

info

Nagy Sándor építésztervező díjazott budaörsi óvoda pályázatához készítettük ezeket a látványterveket. A pályázati munkák sajátossága, hogy a képek, és az épület álatlában párhuzamosan fejlődnek, sokszor erős kölcsönhatásban egymással. Ez a munkafolyamat itt is szoros együttműködéssel valósult meg.

A tervpályázat ismertetése: Építészfórum | Tervező: Nagy Sándor

info

Ezt a csodálatos villát látványterveink segítségével egy eredeti megoldásokat felvonultató weboldalon mutattuk be. A weboldal és a képek is a ZOA gondozásában készültek. A képek megalkotásakor az osztályon felüli minőség megjelenítése volt az elsődleges cél.

A weboldal nyitólapján az épület egyik legjobb nézetét lehet különböző fényviszonyok mellett megnézni. A lakásválasztást pedig egy naplementébe komponált másik nézeten oldottuk meg, a kiválasztott lakásban felkapcsolódó belső világítással.

Projekt oldal: Mátyás 46 | Tervező: 3AD Építész Iroda

info

]

A világítást illetően általában szabad kezet kapunk, nincsenek konkrét világítási tervek a bemutatott épületekről. Nem így a Ferihegyi bővítés esetében: A ZOA számára ez volt az első alkalom, amikor a belső terek, a bútorozás, a felhasznált anyagok és formák bemutatásán túl a terek világítását is kész tervek alapján, realisztikusan kellett bemutatni. Megbízónk, a Lisys Zrt és Simkó György tervező -V.Design- különleges álmennyezeti világítási rendszert, és konkrét lámpatesteket választottak. Olyan látványtervet vártak el tőlünk, mely a hagyományos mérnöki, tervlapokon keresztüli bemutatáson túl laikusok számára is szemléletesen adja át a terek világításával kapcsolatos elképzeléseiket.

Munkánk a Tima Stúdió által készített „Interior Design Concept” feldolgozásával kezdődött. Az épületmodell elkészülte után felkerültek az építész tervező által megálmodott anyagok, majd a világítástervező elképzelései szerinti lámpatestek, álmennyezeti Barrisol világító-elemek.

A tervek a két leglátványosabb helyszínre koncentráltak, ahol a legnagyobb forgalom zajlik, így kiemelkedő a világítás szerepe is. Az egyik az induló váró, a “departure lounge”, a másik az exkluzív üzleteket és éttermeket, kávézókat felsorakoztató központi “sky court”. Elsődleges szempont volt az egyenletes megvilágítás és ugyanakkor a figyelemreméltó, egyedi megjelenés. A képeken a fényviszonyok pontos, realisztikus bemutatáson túl az itt megfordulók sokszínűségét, a nemzetközi hangulatot, a reptereken megszokott sürgés-forgást, izgalmat és precíz munkavégzést is ki akartuk fejezni.

Projektoldal: Budapest Airport | Megbízó: Lisys Zrt

info

Látványterv a Budapest IX. kerületi beépítésről.

Projektoldal: 22 Dandar Park | Megbízó: Solidum | Tervező: Kima Stúdió

info

A Benetton teheráni üzletközpontjára kiírt építészeti pályázatára beadott pályamunka látványtervei.

Projekt oldal: Designing in Teheran | Tervező: A4 Stúdió

info

Megbízó és Tervező: t2a Építésziroda

info

Ez a film a pécsi EKF városrész köztereinek megújítását mutatja be. Teljes városrészek köztereire kiterjedő fejlesztéseket mindig roppant nehéz feladat érthetően és esztétikusan bemutatni. A madártávlati nézetek megkövetelik, hogy valóban városnegyednyi részeket modellezünk meg, miközben a fejlesztés csak a képek kis részén jelenik meg. Ennél a munkánál a megoldást a közterek színes kiemelése jelentette, amely a fotorealisztikus és a makettszerű ábrázolás harmonikus együttesét eredményezte. A filmes eszközökkel nehezen érzékeltethető térbeli összefüggéseket pedig a kiterített tervlap és a tervezett új közterek közötti váltásokkal igyekeztünk megvilágítani. A végén a két virtuális tér (a tervlapé és Pécsé) a Balokány-tó partján álló kávézóteraszon egyesül.

Projektoldal: Pécs 2010 | Megbízó és Tervező: A+ Építész Stúdió

info

Több éves múltra visszatekintő együttműködésünk alatt Turányi Gábor és Turányi Bence vagyis a t2a iroda számtalan számtalan projektjének vizualizációjában máködhettünk közre. A fenti válogatásban a legjobban sikerült képeket gyűjtöttük össze.

Megbízó és Tervező: t2a Építésziroda

info

A csodálatos középkori törökfürdő és Ybl karakteres fogadócsarnoka és zuhanycsarnoka tőszomszédságában a mai kor igényeinek megfelelő öt csillagos szálló épül. A mi feladatunk a fürdő vizualizációja volt. A középkori fürdőben a fények és a pára, a historizáló épületben pedig a részletgazdagság került a képek középpontjába. Előbbi kicsit több kísérletezéssel járt, a víz és pára megjelenítéséhez olyan sok módon lehet hozzáállni, hogy legtöbbször érdemes körüljárni a kérdést a végleges megoldás kidolgozása előtt. Utóbbi, vagyis a részletgazdag historizáló építészet megjelenítése pedig egyszerűen csak sok munkát igényel. Persze az ornamentika modellezése sok apró kihívást rejt magában, de hálás feladat: egy kép szépségét a részletgazdagság csak jó irányba tudja befolyásolni.

Ismertetés: Építészfórum | Projektoldal: Rácz Hotel & Thermal Spa | Megbízó és Tervező: Budapesti Építőművészeti Műhely

info

Kiss Péter badacsonyi Bazaltbor borászatához tartozó látógatóközpont látványtervei.

Projekt oldal: Bazaltbor | Megbízó és Tervező: Kis Péter Építészműterme

info

Kiemelkedő minőségű kertvárosi lakóház látványterve és reklámfilmje a ZOA kivitelezésében. Az animáció készítésekor két jelentős kihívással kellett megküzdenünk: a projekt kiemelt jellegzetességét jelentő burjánzó kert bemutatása volt a könnyebb feladat, míg Budapest vonzerejének megfilmesítése a nehezebb. Utóbbihoz a helyszíneket a megrendelő szigorú előírásai szerint válogattuk. Sorravettük Budapest emblematikus helyeit és épületeit: kamerakocsival, és helikopterrel rögzítettünk több óra filmalapanyagot, majd több napi válogatás és a rezgéseket kiszűrő hosszú utómunka (camera tracking) után jutottunk eg yfogyasztható és szerethető bemutatófilmhez.

Megbízó: Crown Global | Tervező: Bánáti és Hartvig Építésziroda

info

A Dísz téri volt Honvéd Főparancsnokság épületének hasznosítására kiírt építészeti tervpályázat győztese, Kiss Péter keresett meg minket ezzel a csodálatos feladattal. A tervezési folyamat egyik szakaszában a Budavári Önkormányzat ötleteket és igényeket fogalmazott meg az épülettel kapcsolataban, és Kiss Péternek ezeket kellett beledolgoznia a saját munkájába. Erről a stációről készítettük a képeket. A koncepcionális fázis jellege lehetővé teszi, hogy a grafika szabadabban legyen megfogalmazva, és távolabb kerüljön a végeredmény a fotorealisztikustól és közelebb egy kollázsos vagy festett alktoás világához. Jó volt ezen a házon dolgozni, sajnáljuk, hogy Péter munkája egyelőre nem épül fel.

Megbízó és Tervező: Kis Péter Építészműterme

info

A Bajcsy-Zsilinszki út és a Jókai utca között két telek egybeolvadásával alakítható ki ez irodaépület, melyebn “A” kategóriás bérirodákat alakítana ki a tervek szerint a fejlesztő. A látványterveket az engedélyezési fázishoz készítettük

Beruházó: Budapesti Ingatlan Nyrt | Megbízó és Tervező: Fernezelyi és Basa Iroda Építészműterem

info

A csepregi kastély parkja magával ragadó hangulatú arborétum. Tökéletes környezet egy igazán különleges építményekből álló apartmanpark létrehozásához. Mindig szárnyaló fantáziájú Megbízónk elképzelése egy brazíliai példa nyomán született. A gyönyörű parkban kimagasló építészeti minőségű hotelszobákat építene a lombkoronák közé. A programot a műemlék Nádasdy-Schöller kastélyban kialakított klasszikus szálláshelyek és a parkban álló műrom köré szervezett spa teszi teljessé. Ha megépül ez az együttes, a csodájára fogunk járni, nem vitás.

A képeken és az animáción túl magunk készítettük el a weboldalt is: a lényeg, hogy bal oldali menüben kiválasztható projektelemeket a valós térben mozgó kameraúttal kötöttük össze, így a kattintások hatására felgyorsítva járjuk be a teljes helyszínt. Mivel összesen négy menüpont van, plusz a helyszínrajz: ez összesen 5*(5-1)/2=10 kamerautat adott, hogy bármelyik helyszínről bármelyik helyszínre eljuthassunk…

Projektoldal és Megbízó: Chateau Nádasdy

info

A Turányi és Turányi Építészorda pályázata az Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében azóta már megvalósult Konferencia és Koncertközpont épületre.

Projekt oldal: Pécsi Konferencia és Koncertközpont | Megbízó és Tervező: Építész Stúdió

info

Az esztergomi Prímás-szigeten létesítendő gyógyturisztikai fejlesztés koncepciótervéhez készített látványtervek. Zoboki Gábor alkotása a naplemente fényében.

Megbízó és Tervező: Zoboki-Demeter & Társaik Építésziroda

info

Ezt a csodálatosan letisztult és egyszerű építészeti és belsőépítészeti megoldásokkal operáló klinikaépületet egy japán-magyar iroda megbízásából dolgoztuk fel belsőépítészeti és építészeti kiviteli tervek alapján. Ez a kidolgozottsági szint teszi iagzából lehetővé a fotorealisztikus látványtervek létrehozását, mert a szerkezetekkel anyagokkal kapcsolatos minden kérdésre választ lehet találni a munkához tadott dokumentációban. Ilyenkor az álatlunk készített képek a beruházás finomhangolását teszik lehetővé: végleges döntés születhet a burkolatok anyagáról, színéről, a beépített berendezési tárgyakról és felszerelésekről.

Ismertetés: Építészfórum | Megbízó és Tervező: Pálffy Építésziroda

info

A Trigránit szentpétervári városfejlesztési beruházásához pályázati úton választotta ki a tervezőt. Ez a munka az Építész stúdió pályázati anyaga. Hogy a műszaki rajzok és látványtervek helyett egy könnyebben emészthető prezentációt tarthassanak a vázlatterv bemutatásához, megbíztak bennünket egy rövid animáció összeállításával, amely a tervük legfontosabb részleteit kiemelve mutatja be a fejlesztést.

Projekt oldal: Tri Gránit | Megbízó: Építész Stúdió

info

A Turányi Gábor és Turányi Bence által jegyzett ház színes hangulatát könnyű volt megragadni: szalagok színezik az épületeket és velük együtt a környező világot is. Nem mellékesen még a projekt-logóval is teljes összhangba kerültünk. Szeretjük, ha a ránk bízott feladatot izgalmas technikai megoldásokkal oldhatjuk meg. Az ING hagyott rá időt és energiát, hogy így történjen, ami az elkészült filmen mindig érezhető…

Projektoldal: Simplon Udvar | Megbízó: ING Real Estate Hungary | Tervező: t2a

info

A Talentis projekt egyik első megvalósult beruházása a herceghalmi Vitalis lakópark. A modern, világos, városi otthonokat tartalmazó fejlesztés a budaepst-közeli és budapesti élet jó oldalait egyesítve igyekszik új célközönséget kiszolgálni a lakóépületek kiélezett piaci versenyében.

Ismertetés: Építészfórum | Projekt oldal: Vitalis Lakópark | Megbízó: CEU Reality Építész: Bánáti + Hartvig Építész Iroda

info

A fejlesztő egy régi óbudai malomépületből és csatlakozó régi kiszolgáló épületekből új épületszárnyakkal és a régiek felújításával és átértelmezésével igényes loftlakásokat is magában foglaló lakóépületet kíván építeni. A projekt jellegzetességét a malomépületben kialakítandó többszintes loftlakások jelentik, de magas minőséget képviselnek benne az új épületszárnyakra kerülő penthouse lakások is. Az értékesítés megkezdése érdekében irodánkat bízták meg azzal, hogy a Turányi Gábor és Turányi Bence által megálomodott csodálatos együttes legjobb lakásait továbbgondoljuk, és exkluzív belső kialakítások megjelenítésével mutassuk meg a leendő vevőknek milyen különleges élettereket lehet ezekben a lakásokban kialakítani.

Projektoldal: Jazz Loft | Építész: t2 a Építésziroda

info

A kormányzati negyed esetében megbízónk munkánkat nem csak a tervpályázati dokumentáció részeként kívánta felhasználni, hanem a munkaközi látványterveken keresztül folyamatos visszajelzést kért az épületegyüttesről, hogy a korábban kialakított koncepciót finomra csiszolhassa. Ennek kivitelezéséhez a ZOA egy teljes hónapon keresztül dolgozott a modellen és a munkaközi képeken. A terv megosztott 4. helyezést ért el a Kormányzati Negyed fejlesztésére kiírt tervpályázaton.

A tervpályázat ismertetése: Magyar Építész Kamara | Projektoldal: további látványtervekkel | Megbízó és Tervező: Mérték Építész Stúdió

info

A 2007-ben rendezett CGA verseny során egy több hetes projektben folyamatosan egymással versengve és együttműködve alkották meg pályamunkáikat a világ minden tájáról induló versenyzők. A feladatkiírás szerint a pályázók rendelkezésére bocsátott néhány épületmodell közül ki kellett választani egyet, kidolgozni egy az épülethez illeszkedő, azt magában foglaló történetet, majd a történet szellemében előbb állóképen, később animációban feldolgozni azt. A versenyzők folyamatos munkaközi publikációkkal fokozták a verseny feszültségét – a kiírásnak megfelelően – ugyanakkor egymás munkáinak véleményezésével kellően konstruktív hangulatú rövid szöveges konzultációkkal segítették is egymást.

Kovács Zoltán munkájához a historizáló stílusú angolszász épületet választotta. A történetben a világ országainak képviselői tanácskozásra gyűlnek össze ebben az eldugott vidéki kastélyban, de a fokozott biztosnági intézkedéseket számítógépes kalózok igyekeznek kijátszani, betörnek a biztonsági kamerákat felügyelő rendszerbe és a védelmi technikát saját terrorakciójuk támogatására használják fel. A záró képsorokon az épülettől eltávolodó kamera mozdulata kivezet minket ebből a képzeletbeli térből és az épületet egy százforintos hóesés-játék belsejébe helyezi el, amely a támadó hacker számítógépe mellett az asztalon áll. A történet nyitva marad: nem tudhatjuk, hogy amit láttunk az a virtuális vagy a valóságos térben történt, a két szál összekeveredik…

A pályázat ismertetése: CGA | Látványterv: Kovács Zoltán @ ZOA

info

A 2007-ben rendezett CGA verseny során egy több hetes projektben folyamatosan egymással versengve és együttműködve alkották meg pályamunkáikat a világ minden tájáról induló versenyzők. A feladatkiírás szerint a pályázók rendelkezésére bocsátott néhány épületmodell közül ki kellett választani egyet, kidolgozni egy az épülethez illeszkedő, azt magában foglaló történetet, majd a történet szellemében előbb állóképen, később animációban feldolgozni azt. A versenyzők folyamatos munkaközi publikációkkal fokozták a verseny feszültségét – a kiírásnak megfelelően – ugyanakkor egymás munkáinak véleményezésével kellően konstruktív hangulatú rövid szöveges konzultációkkal segítették is egymást.

Balogh András munkájához a keleti hangulatú templomépületet választotta. A történetben egy operatőr készíti elő a forgatás helyszínéül szolgáló templomot és előterét az egyik jelenethez, amelyben megismerhetjük a csinos főszereplőnőt:

“Kicsit izgulok, mert még nem ismerem a filmet, amivel megkeresett a rendező, csak annyit tudok, hogy romantikus. Remélem azért vicces is lesz, de ezt majd csak később fogom megtudni, akárcsak a többi részletet. Ami hasonlót eddig láttam, az nem éppen törökországban játszódott, és azt sem tudom, hogy mennyire szoktak ilyenkor egy régi épületet felújítani. Eddig azt hittem, az egész csak díszlet, esetleg azokat a nagy zöld kartonokat teszik a színészek mögé. Mindenesetre izgalmasnak hangzik, és az is jól esik, hogy engem kerestek meg vele. Azt hiszem, először csinálok pár képet arról, hogyan is fog kinézni ez az egész forgatási helyszín, aztán majd meglátjuk. Igen, azt hiszem, hogy ez jó ötlet, biztos tetszeni fog a Megrendelőnek is, ha nem kell az egész épületet kicsinosítania. Jó lenne a forgatáson is ott lenni, szerintetek a főszereplőnővel is fogok találkozni? Azt mondtam már, hogy kicsit izgulok?”

A pályázat ismertetése: CGA | Látványterv: Balogh András @ ZOA

info

Megbízónk szándéka szerint a xii. kerületben az Isten-hegy oldalában Magyarországon teljesen szokatlan minőségű lakóházat épített saját maga számára és értékesítési célból. A képektől elvárta, hogy visszaadják az ízét és hangulatát annak a miliőnek, amely az ő elképesztően odaadó és anyagi korlátokat nem ismerő hozzáállása nyomán létrejön. A ház azóta, hogy ezek a képek készültek megvalósult, és örömmel mondhatjuk, hogy egyáltalán nem múlja alul a látványtervek csillogó világát.

Ismertetés: Építészfórum | Megbzó és Tervező: Shambala Home és Aspectus Architect

info

Megbízónk, egy dunai hajózással foglalkozó vállalkozás, tulajdonképpen egy hajóörültekből álló társaság. Régi álmuk megvalósítani az egyik utolsó jelentősebb dunai gőzhajó teljes restaurálását. Ez a hajó saját korában az elképzelhető legjobb körülményeket nyújtotta az utazóközönségnek. A terv pedig az, hogy az eredeti, ma is működőképes gőzmotorral, az eredeti belső kialakítással különleges, osztályon felüli élményt kínáljon a századelő hangulatára éhes, elegáns közönségnek.

A képek magukért beszélnek: Csepregi Sándor tervezőnek a századelő és a hajóépítés egyaránt anyanyelve. Elképesztő részletességű rajzai és a belőle kiömlő végtelen információözön lehetővé tette, hogy a ZOA által készített képeken ne csak jól nézzen ki minden ornamentika és sok is legyen belőle, hanem szinte minden marás, szegés, csiszolás, szegecselés hiteles is. Az eredmény egy magával ragadó belső tér. Jó lenne, ha ez a gőzős valóban újra a régi fényében pompázhatna!

info

Megbízónk a hotel belsőépítészetét jegyző tervezőpáros azzal az igénnyel fordult hozzánk, hogy az általuk megálmodott és részleteiben is kidogozott szobabelsőt a lehető legvalósághűbben jelenítsük meg, hogy a beruházó végleges döntéseinek biztos háttere legyen. Egy ilyen szállodaberuházás jól érzékelteti a látványtervezés egyik lehetséges jó hasznosítását: mielőtt kimennek a megrendelőlapok a sok millió forintos szobabelsőkben használt berendezés és felszerelések beszerzéséhez, megéri valóban fotorealisztikus minőségben ellenőrizni a koncepciót. A látványterv költsége, de még az építész vagy belsőépítész terv átdolgozásának a költsége is eltörpül annak a helyzetnek a megoldhatatlanságához képest, amikor a tervek szerint beszerzett felszerelések “az életben” nem hozzák a tervező és a beruházó által elvárt megjelenést. Fotorealisztikus látványtervekkel ezek a helyzetek megelőzhetőek.

Projekt oldal: Zara Hotel | Megbízó és Tervező: Studio Loft

info

Ezeket a képeket az YCON 2005 3d látványtervezési pályázatára neveztük. Mindegyiknek kicsit más a háttértörténete. Ami megdöbbentő, az vizualizáció fejlődésének üteme: 2005-ben jó anyagokkal és szép fényekkel versenyt lehetett nyerni, ma már ennél sokkal-sokkal többet kell letenni az asztalra: témaválasztásban, részletezettségben, kompozícióban, kompozitálásban. Hiába, ez egy nagyon dinamikusan fejlődő piac. Na gyerünk dolgozni!

A pályázati ismertetése: Építészfórum | Design: ZOA

info

Budapest belvárosában általános recept szerint újulnak meg a házak: értékesítik a tetőteret, és befolyt pénzből valósítják meg a sokszor évtizedek óta elmaradt állagjavító felújításokat és korszerűsítéseket. Az így születő tetőtéri lakások egy részénél a megmaradó régi fedélszék miatt komoly kompromisszumok kerülnek a lakásalaprajzokba. Ha az épület adottságai jók, és a beruházó tud áldozni rá, új tetőszerkezettel azonban kompromisszumok nélküli lakásokat lehet alkotni a megújított tetőtérben. Ez a parlament közelében tervezett fejlesztés az utóbbi megközelítés egyik kiemelkedő példája. A tetőszerkezet átalakításával a mai kor igényeinek megfelelő, minden luxust magukba foglaló lakások kerülhetnek az épület tetejére. Az elsősorban külföldi befektetőket megcélzó beruházás kisfilmje az átalakításnak ezt az igényességét igyekszik megragadni és közérthetően megfogalmazni.

Megbízó és Tervező: Pálffy Építésziroda

info

Építészeti tervpályázat egy budapesti foghíjtelek beépítésére

Megbízó és Tervező: Kollektív Műterem

info

A budapesti belváros megújítását célzó program keretében pályázatot írtak ki a budapesti főpolgármesteri hivatal megújítására. Megbízónk, több jelentős városépítészeti projekt és budapesti középület tervezője minket bízott meg pályamunkájának illusztrálásával.

A tervpályázat ismertetése: Építészfórum | Megbízó és Tervező: M-Teampannon Építésziroda

info

Nagy örömünkre az utóbbi években – részben külföldi tőke – bevonásával az egész tokaji régióban beindult egy határozott borászati-turisztikai fellendülés. Elhagyott vagy méltatlanul működtetett pincészetek cseréltek gazdát vagy kaptak más úton olyan tőkeinjekciót, amely lehetővé teszi, hogy a régióban korszerű, kereskedelmi és turisztikai szemlélettel megépített pincészetek alakuljanak ki, amelyek vonzerőt jelentenek a hagyományos borászatra egyébként is nyitott közönség számára. Megbízónk ügyfele egy öreg pincerendszer megújításával és korszerű látogatóközpont kialakításával kapcsolódott ebbe az évek óta zajló folyamatba, amivel nyilvánvalóan jelentősen javíthatja az egyébként nagyszerű borok értékesítésének eredményességét.

Megbízó és Tervező: Bordás és Pém Építésziroda

info

Megbízónk és barátunk, több jól sikerült irodaház és lakóépület tervezője, minket keresett meg ennek a szegedi irodafejlesztésnek a vizualizációjával. Ügyfele igényének elébe menve elképzelését kiemelkedő minőségű képekkel kívánta bemutatni. A sorozat két képét is beválogatták a Ballistic Publishing évi rendes látványterv-gyűjtésébe.

Projekt oldal: Lombard Lízing Zrt | Megbízó és Tervező: Vincze & László Építésziroda