A 2007-ben rendezett CGA verseny során egy több hetes projektben folyamatosan egymással versengve és együttműködve alkották meg pályamunkáikat a világ minden tájáról induló versenyzÅ‘k. A feladatkiírás szerint a pályázók rendelkezésére bocsátott néhány épületmodell közül ki kellett választani egyet, kidolgozni egy az épülethez illeszkedÅ‘, azt magában foglaló történetet, majd a történet szellemében elÅ‘bb állóképen, késÅ‘bb animációban feldolgozni azt. A versenyzÅ‘k folyamatos munkaközi publikációkkal fokozták a verseny feszültségét – a kiírásnak megfelelÅ‘en – ugyanakkor egymás munkáinak véleményezésével kellÅ‘en konstruktív hangulatú rövid szöveges konzultációkkal segítették is egymást.

Balogh András munkájához a keleti hangulatú templomépületet választotta. A történetben egy operatőr készíti elő a forgatás helyszínéül szolgáló templomot és előterét az egyik jelenethez, amelyben megismerhetjük a csinos főszereplőnőt:

“Kicsit izgulok, mert még nem ismerem a filmet, amivel megkeresett a rendezÅ‘, csak annyit tudok, hogy romantikus. Remélem azért vicces is lesz, de ezt majd csak késÅ‘bb fogom megtudni, akárcsak a többi részletet. Ami hasonlót eddig láttam, az nem éppen törökországban játszódott, és azt sem tudom, hogy mennyire szoktak ilyenkor egy régi épületet felújítani. Eddig azt hittem, az egész csak díszlet, esetleg azokat a nagy zöld kartonokat teszik a színészek mögé. Mindenesetre izgalmasnak hangzik, és az is jól esik, hogy engem kerestek meg vele. Azt hiszem, elÅ‘ször csinálok pár képet arról, hogyan is fog kinézni ez az egész forgatási helyszín, aztán majd meglátjuk. Igen, azt hiszem, hogy ez jó ötlet, biztos tetszeni fog a MegrendelÅ‘nek is, ha nem kell az egész épületet kicsinosítania. Jó lenne a forgatáson is ott lenni, szerintetek a fÅ‘szereplÅ‘nÅ‘vel is fogok találkozni? Azt mondtam már, hogy kicsit izgulok?”

A pályázat ismertetése: CGA | Látványterv: Balogh András @ ZOA